Egy budai hölgy, Emerencia;
nyitott volt esze, szíve, puncija,
egy párkereső hirdetésben
kínálta bájait eképpen:
van rólam bőven referencia.

(Mayának)

Épp csak kinyíltunk,
s a tünde tavasz után
hol maradt a nyár?

(Sarrynak)

Boglárkalepke
táncol az őszi fényben.
Bújj el, jön a tél!

(Villányi Juliannának)

Illan a harmat,
vidorodik már napunk;
sehol egy felhő!

(Juhász Katinak)

Egy piros levél
félúton nyár s ősz között
tétovázik még.

(Szakács Márta-Máriának)

Szárnyal a lélek,
szárnyal a hársfalevél –
lehull a sárba.

„Testünk elrohad,
de Buddha szent tana
nem pusztul soha.”
(Rjókan)

(Fény)

„Jól látom hazám”
vaku- s neonfényben,
villámcsapásban.

(Március)

Tavaszi reggel
reves tuskó a tűzön.
Meleget nem ad.

(Nyár)

Reggeli ködben
csak sejteni a Naszályt.
Alszik a Város.

(Vihar után)

Suttogás a szó
és bántó a süket csed
égzengés után.

(Ősz)

Tétován lépked
tó vizén az őszi Hold.
Széles az utja.

(Allergia)

Teszetoszáék
nézik az öles gazt,
s tüsszögnek egyre.

(Ősz)

Pár nap és itt van
a napéjegyenlőség.
Nagy csöndek jönnek.

(Szublimál)

Szavakkal, verssel
hiába toldozgatom
rongyos éveim.

In memoriam Rjokan

„Testünk elrohad”,
de él majd utódaink
végtelen sora.

in memoriam Kecskeméti Végh Mihály

Szömit a Fönnvaló tűlem elfordítá,
Nyűgeim sokságát bőven szaporítá,
Sok ellenségömet elémbe plántálá,
Kivagyiságokban kapatá, bíztatá.

Adó és uzsorás hószám möglátogat,
Viszik már ködmenem, utolsó barmomat,
Tőzsérök tetemi garasomtul dagad,
Az fene némötség öszi a húsomat.

A nagy nyavalyákban fölöst bővelködék,
Hitben és virtusban mögcsúfol az ínség,
Felebarátimban rútul csalatkozék,
Azért segélj Isten, hogy már békét lelnék!

hommage à Arthur Rimbaud

Örökké úton – mindig máshol alszom:
selyemben, sárban, árokpartra lökve,
szemétre vetve, bölcs könyvekbe kötve –
széllelbélelt vadóc az utcasarkon,
akinek eszmévé rohadt az ökle
s cipőfűzőjén citeráz a chanson,
kitől hideglelést kap minden asszony
és fogadókban ül már mindörökre;
vigyorgok ittasan, mint dőre vendég,
ki nem is sejti, hogy palira vették
s kifizetett bután mindent előre;
az étel sótlan, rághatatlan emlék,
a bor csak máslás, tüze is üresség,
nem lacrima Christi, csak ócska lőre.

A Múzsa szigorú diétára fogott,
a csorba elmeél úgy vág, akár a bot,
és hajdanvolt hangom hamis, rekedt fagott,

a tehetetlenség, a rosszkedv fogva tart,
kiment a processzor, gagyi a szoft, a hard,
s a gonosz szerkesztők nem kajálják a szart.

Segítsenek rajtam jósok, varázslovak,
kokovázó gyurcsók, szülék, vajákosak,
mirákulum kell, egy menő, új változat!

Lenyelek én minden rizsát, link hadovát,
virtuális dugást, kártékony földsugárt,
réti pipiteret (bár nem használ, nem árt);

lehetne benne még galóca, bőregér,
varangy, bagolyköpet, csupán a jambusér,
beléndek, encián, pi-víz, angyalgyökér,

és kéne kis katáng, kuráre s korpió
kosbor, kapor, kökény, kömény, kókuszdió,
be klassz e kőkemény alliteráció!

Lesz még jó vers ezer, gondolattal teli,
s a cím, a sok plakát harsogva hirdeti:
designer, brewed & bottled by Károly Gyuri!
lásd a címsort…

A templomajtót kitárja a szél
Fáradt léckerítések földre fekszenek
Szégyenkeznek pucér vályogfalak
Röhögve száll az ördögszekér

Tornay Marinak

a kísérlet tiszta jóakarat-fehére az eleve kudarcra
ítéltség érzem mint a kutya az esőt feketéje a fal
Húsvét előtt meszelt fehérsége a képkeretek barna-
feketéje nyalka huszárbajusz suvickfeketéje elsőál-
dozó kislány ártatlan titokfehére kezében a virágok
orgonafehére haja napszítt fehére magas szárú cipő
ünneplő ormótlan feketesége a masni keményítőfehére
lánykoszorú frissen esett hó fehére esküvő két nyomo-
rúságból egyet kuporgatás fehérsége kivilágos kivir-
radtig részeg feketéje nyolcadik gyereket dajkáló
bölcső ölfeketéje bandzsító kisbaba tejfehére apám
téli temetése rögök ruhák szemek feketéje ingek s a
hó fehére a fán eper feketéje alatta anyám gyászfeke-
téje lelke nemértés-fehére itt még nem látszik hogy
rágta szét a rák fehére megint temetés fehére feketé-
je biciklin mosolygó legényke izzó vas fehérsége Don-
kanyar süket feketesége unokák cukorfehérsége egy év-
ben egyszer látni vágyfeketéje a falakon csempefehér-
ség ápolók vértelen fehére a minden évvel kevesebben
örök éjfeketéje…
… és ha még csak ezekből az élénk színekből állna
össze a tisztaszoba fényképeinek fehére feketéje

Éltem, ahogy tudtam, haltam, mint a többi,
nem voltam elég jó csalni, lopni, ölni,
élni se volt könnyű, szar volt megdögölni.
Gajdolhat gödrömnél bármely szekta papja,
istenét és engem egyaránt becsapva,
hogy lelkem a mennybe valahogy becsalja,
nem megyek sehova! Otthonom kiásva.
Örök nélkülözés lelkemet elvásta.
Vándor, kotródj innen, gondolj inkább másra!

Köszvényes gyökerek, reumás törzs, hullik a lomb is,
semmibe markol az ág, por lepi tűlevelét.
Semmibe markol a gondolatom, csak sorvadok, én is
tájidegen vagyok itt, mint ez a satnya fenyő.