„Testünk elrohad, de Buddha szent tana nem pusztul soha.” (Rjókan) (Fény) „Jól látom hazám” vaku- s neonfényben, villámcsapásban. (Március) Tavaszi reggel reves tuskó a tűzön. Meleget nem ad. (Nyár) Reggeli ködben csak sejteni a Naszályt. Alszik a Város. (Vihar után) Suttogás a szó és bántó a süket csed égzengés után. (Ősz) Tétován lépked tó vizén […]

in memoriam Kecskeméti Végh Mihály Szömit a Fönnvaló tűlem elfordítá, Nyűgeim sokságát bőven szaporítá, Sok ellenségömet elémbe plántálá, Kivagyiságokban kapatá, bíztatá. Adó és uzsorás hószám möglátogat, Viszik már ködmenem, utolsó barmomat, Tőzsérök tetemi garasomtul dagad, Az fene némötség öszi a húsomat. A nagy nyavalyákban fölöst bővelködék, Hitben és virtusban mögcsúfol az ínség, Felebarátimban rútul csalatkozék, […]

hommage à Arthur Rimbaud Örökké úton – mindig máshol alszom: selyemben, sárban, árokpartra lökve, szemétre vetve, bölcs könyvekbe kötve – széllelbélelt vadóc az utcasarkon, akinek eszmévé rohadt az ökle s cipőfűzőjén citeráz a chanson, kitől hideglelést kap minden asszony és fogadókban ül már mindörökre; vigyorgok ittasan, mint dőre vendég, ki nem is sejti, hogy palira […]

A Múzsa szigorú diétára fogott, a csorba elmeél úgy vág, akár a bot, és hajdanvolt hangom hamis, rekedt fagott, a tehetetlenség, a rosszkedv fogva tart, kiment a processzor, gagyi a szoft, a hard, s a gonosz szerkesztők nem kajálják a szart. Segítsenek rajtam jósok, varázslovak, kokovázó gyurcsók, szülék, vajákosak, mirákulum kell, egy menő, új változat! […]

A templomajtót kitárja a szél Fáradt léckerítések földre fekszenek Szégyenkeznek pucér vályogfalak Röhögve száll az ördögszekér

Tornay Marinak a kísérlet tiszta jóakarat-fehére az eleve kudarcra ítéltség érzem mint a kutya az esőt feketéje a fal Húsvét előtt meszelt fehérsége a képkeretek barna- feketéje nyalka huszárbajusz suvickfeketéje elsőál- dozó kislány ártatlan titokfehére kezében a virágok orgonafehére haja napszítt fehére magas szárú cipő ünneplő ormótlan feketesége a masni keményítőfehére lánykoszorú frissen esett hó […]

Éltem, ahogy tudtam, haltam, mint a többi, nem voltam elég jó csalni, lopni, ölni, élni se volt könnyű, szar volt megdögölni. Gajdolhat gödrömnél bármely szekta papja, istenét és engem egyaránt becsapva, hogy lelkem a mennybe valahogy becsalja, nem megyek sehova! Otthonom kiásva. Örök nélkülözés lelkemet elvásta. Vándor, kotródj innen, gondolj inkább másra!

Köszvényes gyökerek, reumás törzs, hullik a lomb is, semmibe markol az ág, por lepi tűlevelét. Semmibe markol a gondolatom, csak sorvadok, én is tájidegen vagyok itt, mint ez a satnya fenyő.

Tarján Tamás születésnapjára Tarján, Úz, Keszi, Ond, Buda, Kürt, Vata, Tas, Huba, Kurszán, Alpár, Kont, Keve, Hont, Vezseny, Onga, Levente, Lehel, Fajsz, Rátót, Vajta, Botond, Gyula, Örs, Tököl, Illye, Monoszló, Ják, Üllő, Töhötöm, Csaba, Csát, Beled, Édua, Tázlár, Álmos, Detre, Csanád, Mizse, Bács, Becse, Bendeguz, Ellák, Nyék, Gég, Zolta, Zalán, Abos, Őd, Csepel, Ugrin, Uros, […]

a katedrálist építő Németh Péternek kő kőre, csak tudás és türelem kell s felépül templomával egyre jobban teremtő istenéhez majd az ember, Assisi Szent Ferenc, semmi sem úgy van! bárha a szent Ige százszor, ezerszer megtestesült az Írásban s a szóban! A törpe szolganép ma sem akar mást, csak élni, mint az állat, öntudatlan, zabálni, […]