Holnap úgy lehet a fára visszamászok. Megdobálok majd minden költőt, kritikust és szarok a lírára!

Viszket a lábam. Végre valami élmény – haikut írok.

A paplan alatt, zseblámpafénynél néztem a pucér Lorent.

(Cs. Nagy Balázs képe alá) Üres vonat, holtvágány, percegés, kiégett lámpa, bitumensugár. Palák, tufák, kínlódó kőlapok, a murciban egér, levesben légy. A téren két mániás nő nyerít. Kitépett harangnyelv a csend.

Népek országútján sötét hadak, jönnek a varjak, gyűlnek ezrivel. Apát urunk deákul énekel, s podagrájára kénesőt hozat. Világégésre rettent égi jel, már délelőtt leáldozik a Nap, ütődött hadovál palást alatt, a bölcs rongyot, bohócruhát visel. Ásd el az értéket, tudást, ha van, ha volt benned virtus, felejtsed el, élj magadnak, boldog, ki magtalan, s örülj, […]

Forog a Föld visszafelé Egyre gyorsul a lassulás Csökken a munkanélküliség növekedésének üteme Gyereked koravén Apád regrediál Fokozódik a szélcsend Tetőzik éppen az apály Gépészkesz E-mailetlenül Hiány van állandó hiány

(Oszip Emiljevics Mandelstam utolsó rigmusai – Bella Istvánnak írtam) Naponta napfogyatkozás, megvakult idők, szürke szemfedők. Naponta holdfogyatkozás, fehér, halotti éjszakák. Impotens a vágy, és agyamban rág a félelem, akár a rák. *** Kényszerzubbonyban fetreng a jóság, Lázálmoknál iszonyúbb valóság. *** Nincs munkád, betelt a létszám, Cél nélkül téblábolsz hétszám. *** Gátlásaim bilincsébe verve, csak nézem, […]

(badadadaista költemény) Este öt orvosságot ettem. Öt orvosságot ettem este. Három volt fehér, kettő a kék. Sorban megettem őket mind. Most már biztos’ meg fogok gyógyulni.

Én akkor ugatós ember voltam, térdig gázolva vérben, takonyban: hagyjuk az első osztályt a rákba, gyalog megyünk eztán Szerbiába!

Famentes géppapírra írok. Az órám pormentes, vízmentes. Fagymentesítve a vízvezeték. Kávém koffeinmentes. A hancur kockázatmentes. Cigarettám nikotinmentes. A sörben nincs alkohol. A kasztráltság egy életre szól.