A kankalinokkal hímes, szárnyaló tavasz már viszonylag oly régen zuhant a vasfogú semmibe Olea és Ashley szívmelengető szerelme mellett, ámde korántsem múlottak el azok a bőséges pennsylvaniai olajkutak, amelyek a századfordulón megalapozták Olea családjának jómódját, de oly csekély örömet ontván gargantuai méhéből, mint az egész tövissel koronázott fájdalmas életút, amelyben egy tragikus félreértés és az emberi gyarlóság miatt mind a kettőjüknek oly tömény része volt; ám ez csupáncsak egy hajdani könnyeteges, halk emlék ma már – de hagyjuk ezt annyiban, merengett el a tiszteletre méltó galambősz hölgy, visszatérvén gobelinje szorgos öltögetéséhez, amelyet így, a délelőtti verőfényes órákban barkácsolgatott, és a lélekfacsaró, ostobán izzó tövisek újra szíve legmélyére martak, édesen és büszkén zongorázva elfeledett szerelmeink sóhajos valcerét, mint egy szánalmas, vak koldus, mint az örök, édesbús csellózokogás a tengerparti, vakítóan fehér szikláknak ütődve.

(tovább…)

Gőzlő csatornarács, az est sötét,
a táj kopár. Nyitsz ki, mi hályogos
a párától, dagadt, rossz ablakot.

(Szegény Párniczky Misi már kilenc éve elment. – 2007. október 31.)

Csattog az olló, villan a kézben a tű vasa, mint vers-
sor szaporázza a könyvlapon, úgy fut a singer a kelmén.
Díszmagyar öltönyt vár Ady.
Szab olcsó posztóból ferencjóskát
a szerk.

Üres zsebbel, csóré seggel,
setét éjjel, fényes reggel
szarakodik csak az ember,
hej, te Zemberg, hej, te Degger!

Mint józan gazda, kit nem bánt bor, pinczegőz,
olt, ánslógoz, kapál, szíket, gyomot legyőz,
s szüretkor, farsangban se lusta, sose fád –
nótázol, táncz égő sodrára jár a láb.

(Czegő Zoltán, erdélyi származású kiváló költőnk, írónk 60. születésnapjára írtam, 10 évvel ezelőtt. Immár betöltötte a 70-et is a nyáron, és remélem, lesz még 100 is! – 2007. október 31.)

Helló! Wienben savanyú a rizling,
ménkű puccos magyar zsebnek Grinzing,
jobb is, hogyha a pohárba’ víz ring!

A magyarnak jólesik a borivás,
dilettánsnak lételem a versírás!

Az eszkimó favágónő
ott a Brooklyne-híd alatt
halakat etetett
-maga magának magával-
magányosan.
Tengeri csuka az a csontszopó
or that is Acer acer
koszos lépcsőházi ablakom a…
ezt hagyjuk most
bikóz dzsankfúd volt a barbekjú
míg a hittérítő
ki nem akart donor lenni
hideg füleimbe mormonott
s azóta why ez májszelf.
Földrezálltam közétekvirtuálni
s mondom néktek hideg lábbal
itt a Freeness-bridge alatt
domani manyana Pidurutalagala!

A tőgyek alatt
pontos jével a sajtár,
habzik benne a frissenfejt
engedélyezett ételszinezék
és a széntetraklorid.

Menekülj, a halál már bennem cicáz!
Zokogó szívedet máshova vidd most:
vidd, vidd, fuss, már nincs borom!