Viszket a lábam.
Végre valami élmény –
haikut írok.

A paplan alatt,
zseblámpafénynél néztem
a pucér Lorent.

(Cs. Nagy Balázs képe alá)

Üres vonat, holtvágány, percegés,
kiégett lámpa, bitumensugár.
Palák, tufák, kínlódó kőlapok,
a murciban egér, levesben légy.
A téren két mániás nő nyerít.

Kitépett harangnyelv a csend.

Népek országútján sötét hadak,
jönnek a varjak, gyűlnek ezrivel.
Apát urunk deákul énekel,
s podagrájára kénesőt hozat.

Világégésre rettent égi jel,
már délelőtt leáldozik a Nap,
ütődött hadovál palást alatt,
a bölcs rongyot, bohócruhát visel.

Ásd el az értéket, tudást, ha van,
ha volt benned virtus, felejtsed el,
élj magadnak, boldog, ki magtalan,

s örülj, ha rád talál egy zagyva tan
vigéce s boldogít eszméivel!
Kire kutyádat ráuszíthatod.

Forog a Föld visszafelé
Egyre gyorsul a lassulás
Csökken a munkanélküliség
növekedésének üteme
Gyereked koravén
Apád regrediál
Fokozódik a szélcsend
Tetőzik éppen az apály
Gépészkesz E-mailetlenül
Hiány van állandó hiány

(Oszip Emiljevics Mandelstam utolsó rigmusai – Bella Istvánnak írtam)

Naponta napfogyatkozás, megvakult idők,
szürke szemfedők. Naponta holdfogyatkozás,
fehér, halotti éjszakák. Impotens a vágy,
és agyamban rág a félelem, akár a rák.

***

Kényszerzubbonyban fetreng a jóság,
Lázálmoknál iszonyúbb valóság.

***

Nincs munkád, betelt a létszám,
Cél nélkül téblábolsz hétszám.

***

Gátlásaim bilincsébe verve, csak nézem,
hogy adják-veszik szegény, holt lelkemet.

***

Nem veszünk vissza üveget.
Bűntetőkamat.
A kenyér már száz forint – igének ott a TV.

Véneket ölnek éhes gyerekek.

***

Ez fekete, fekete, fekete, fekete.
Halványfekete, szuperszürke.

***

Öltöm a szavakat.
Egyiket a másikba.
Felöltöm őket:
Csupa szemétből menekített ringy-rongy.
Halmozottan hátrányos helyzetű mondatok.
Tükör előtt illegek-billegek.
És körmönfonok bizonyos dolgokat
Reggel és este és egyáltalán.

***

Szíveben átok, gyűlölet lakik.
Bőszen vedelsz az ócska hajnalig.

***

Részegség, lotyók olcsó szerelme.
Pénz előtt hajlong a ringyő elme.

***

Brigantik kormányra.
Kurvák az ágyba.
Költők kényszermunkára,
Halálba.

Jelentem, minden a helyére került.

***

Szegény apám a kis pénzt is elissza.
megölne különben valakit
tehetetlen dühében.

***

Sötétfehér van, halványfekete van.
Szuperszürke, SSSZUPPPERRRSSSZÜRRRKE!

***

Harang csödjében
padláson gubbaszt a szó –
Valami készül.

***

Az árokparton
egy felpüffedt öszvérdög
légyfelhőt legel.

***

A Sátánnak is megvan a maga keresztje.

***

Levág engem is,
derékban, mint a fákat,
ez a mai rend.

***

Leszedtek engem is a fáról – táplálék.
Szegény ragadozóknak is csak élni kell.

***

Köszvényes gyökerek, reumás törzs, hullik a lomb is.
Tájidegen vagyok itt, mint ez a satnya fenyő.

***

Előbb agyonverve, aztán meggyalázva,
végül szétszaggatva és szentté avatva,
csontom széjjelhordva – köpök az egészre.

***

Bizony nagy nép vagyunk mi:
megengedhetnénk külömben tízmillió mártírt magunknak?

És jólneveltek is vagyunk mi:
megtanultunk szépen befelé okádni.

***

Utolsót kondul,
aztán a szobor-csendben
galambszárny csattan.
Ha utolsót kondulok,
fekete szárnyam repít.

***

A könyvesbolt kirakatából
egy mai sztárocska öntelten rámnyerít.

1996.-1999.

(badadadaista költemény)

Este öt orvosságot ettem.
Öt orvosságot ettem este.
Három volt fehér, kettő a kék.
Sorban megettem őket mind.
Most már biztos’ meg fogok gyógyulni.

Én akkor ugatós ember voltam,
térdig gázolva vérben, takonyban:
hagyjuk az első osztályt a rákba,
gyalog megyünk eztán Szerbiába!

Famentes géppapírra írok.
Az órám pormentes, vízmentes.
Fagymentesítve a vízvezeték.
Kávém koffeinmentes.
A hancur kockázatmentes.
Cigarettám nikotinmentes.
A sörben nincs alkohol.
A kasztráltság egy életre szól.

Egy széttiport varangy az út repedt sarában.
Nincs május, nincs tavasz, nincs megbocsátás.
Részeg suhancok sírokat gyaláznak.
Vasárnap este tízig nyitva van a bolt.

A bor vérré válik papunk aranyszájában.