Tavaszi reggel reves tuskó a tűzön. Meleget nem ad.

Hideg március. A hitvány földecskében kipállott magok.

Nincs feltámadás. Férgek rágták szét népem. Voltunk valaha…

Ellopták Hazám: erkölcsöm, hitem oda – hazudok, iszom.

Riadt uszály bőg a dunai ködben letört faágba botlik a sötétség hidegbe szélbe öltözik a reggel türelmesen porlik falban a kő A Moszkva tér zsong mint a hangyaboly üzemel ma is az emberpiac – penészes arcok éh’ tekintetek – Zokog a fölkelő szűz Március esernyők nélkül ázik a Kalef

Pucér a tavasz. Csontig levetkőztetik a böjti szelek.

(Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky János emlékének) Nem értem, hogy miért Esznek, emésztenek Marnak szét jól kimért Esztendők, enzimek, Siker, csőd nem kísért, Nem izgat engemet A korcs utód nem ért – Görcs epigon követ – Yankee-földje takar, Ázott rögök fölött Gajdol a sok magyar, Nincs hozzám közötök: Elrejt a rőt avar, S nehéz szagú […]

Gödörbe lépek, míg bámulom a Holdat: elbasztam megint.

„Tücsök énekel. Hogy a nap is meghal majd? Nincs még semmi jel.” (Március) Hideg március. A hitvány földecskében kipállott magok. (Harang) Harang csendjében padláson gubbaszt a szó. Valami készül. (Vizek) Zöldek a vizek és kék a tavaszi ég – ízléstelenség! (Nyár) A híg iszapban ott maradt ifjúságunk éhes lábnyoma. (Vihar) Vihar úr itt járt s […]

Mikor az országban sok a hívság, megszaporodik a nyomorúság; mikor a hatalom kardja éles, egyre több, ki lázad, aki éhes; Mikor sok az ügyeskezű mester, gyarapszik a fölös pompa, ékszer; mikor sok a törvény, utasítás, szapora a bűnös, a tolvajlás. (fordította: Károly György)