(Véradó Szabolcsnak) Kajmánfüttyös setét éjjel Töltekezem én a kéjjel És ha irigyled Szabikám Írjon meg a Perkrisztijány

Viszket a lábom Végre valami élmény Írok egy époszt

(Vörös Istvánnak) „Rembrandt felnyitott disznója”… …az ám nem egy disznó! – e tüske sok-sok éve szúr. Szegény marhára nézve, durva, nemtelen sértés a sertés. Jóvá kell ezt tenni, nem lehet kérdés: bocsánatot kell kérni a tehéntől, édes úr!

„A szent Jóbot keservesen meddig veréd, Tőrrel, döggel örökét mind elvevéd és őmagát fökélyekkel megsebhetéd.” (Battyáni Orbán) Ledőlt falak között, a tűzhelyen, kihűlt mocsokban ázott torzója Jóbnak, ki voltam egykor, Istenem, ruhám megtépve, mellemet verem. Ragály, fekély, ezernyi förtelem a húsomat levásta, hogy retten ki rám tekint: sírból kikelt tetem, élő halott, saját kadáverem. De […]

Öngyilkos kedvű ingeket hintál a szárítókötél, vízbe fúl egy fehér kavics, a mellvéd éppen mellig ér, szilánkok esnek fölfelé, ha tótükör hasad, a gyík letört farkával összeforr s vedlett bőrébe visszatér. A szép ősz s a tavalyi tél múlt nyáron múlt egy éve épp, és évek óta így megy ez – sóhajtoznak a nénikék.

Smaragd zápor a fűben eloszlik. Az orgona ázott szoknyáját igazítja, vitézkedik egy deli kóró, felszáradt bogarak szárnya zizeg. Vizes úton a könnyű szél vígan szalad és gyönyörittasan alszik a május. * Smaragd zápor a fűben eloszlik. Az orgona ázott szoknyáját igazítja, vitézkedik egy deli kóró, felszáradt bogarak szárnya zizeg. Vizes úton a könnyű szél vígan […]

(Oravecz Imrének) A hentesnél, aki Cotazym fortén és Ulceránon él, és egy rokonát az ötvenes években majdnem elütötte a dömper, dobozhangon valami globalizációs nótát nyivákol a leharcolt tajvani magnósrádió, hogyaszongya’: az én rózsám sweet sixten, jó vele a sixtynine – vagy valami hasonló. Kék tyúkok, rőtvörös karajok, barbirózsszín malAcdarabok vacognak az idegesítő neoncirpelésben. Tizenhét szál […]

Magába szíva éltető vizét a fősodornak, az óriási tök soká’ úszott a víz szinén. Őfőtöksége (tökfősége) posztmodern korunknak végtére is, elnehezülve, elmerült. Szegény!

Egy pont között a leghosszabb út vagyok.

Mohos kövek között szalad a Szén-patak, ökörnyál leng a víz felett, a fák alatt, s ha föltámad a szél, talán az égbe száll. Az elhullott magok s ki nem mondott szavak tavaszt remélve, rőt avarban alszanak, megyek a tél felé, a nyárnak vége már. Kerülöm a rosszat, felejtem a jót is (játszmák, porok, megoldó-képletek), s […]