Jób

„A szent Jóbot keservesen meddig veréd,
Tőrrel, döggel örökét mind elvevéd
és őmagát fökélyekkel megsebhetéd.”
(Battyáni Orbán)

Ledőlt falak között, a tűzhelyen,
kihűlt mocsokban ázott torzója
Jóbnak, ki voltam egykor, Istenem,
ruhám megtépve, mellemet verem.
Ragály, fekély, ezernyi förtelem
a húsomat levásta, hogy retten
ki rám tekint: sírból kikelt tetem,
élő halott, saját kadáverem.
De jajjal elborítva, hirdetem,
maradt a Törvény és erős hitem,
akár a bűzös rongyok testemen –
csak újra-újabb szenvedés terem.
Vedd vissza lelked, mert nehéz nekem,
s vetett ágyként csábít a sírverem!