Csattog az olló, villan a kézben a tű vasa, mint vers- sor szaporázza a könyvlapon, úgy fut a singer a kelmén. Díszmagyar öltönyt vár Ady. Szab olcsó posztóból ferencjóskát a szerk.

Üres zsebbel, csóré seggel, setét éjjel, fényes reggel szarakodik csak az ember, hej, te Zemberg, hej, te Degger!

Mint józan gazda, kit nem bánt bor, pinczegőz, olt, ánslógoz, kapál, szíket, gyomot legyőz, s szüretkor, farsangban se lusta, sose fád – nótázol, táncz égő sodrára jár a láb. (Czegő Zoltán, erdélyi származású kiváló költőnk, írónk 60. születésnapjára írtam, 10 évvel ezelőtt. Immár betöltötte a 70-et is a nyáron, és remélem, lesz még 100 is! […]

Helló! Wienben savanyú a rizling, ménkű puccos magyar zsebnek Grinzing, jobb is, hogyha a pohárba’ víz ring!

A magyarnak jólesik a borivás, dilettánsnak lételem a versírás!

Az eszkimó favágónő ott a Brooklyne-híd alatt halakat etetett -maga magának magával- magányosan. Tengeri csuka az a csontszopó or that is Acer acer koszos lépcsőházi ablakom a… ezt hagyjuk most bikóz dzsankfúd volt a barbekjú míg a hittérítő ki nem akart donor lenni hideg füleimbe mormonott s azóta why ez májszelf. Földrezálltam közétekvirtuálni s mondom […]

A tőgyek alatt pontos jével a sajtár, habzik benne a frissenfejt engedélyezett ételszinezék és a széntetraklorid.

Menekülj, a halál már bennem cicáz! Zokogó szívedet máshova vidd most: vidd, vidd, fuss, már nincs borom!

(amikor a sírásót temetik) – Így irtok én! – szólt az Isten. Tarján Tamás firkál itt lenn.

(Édybédy Thünczibünczikének vérbajtársi sorsközösséggel – természetesen ősszittya nyolcasokban) Rühellek én zsidajt, digót, stájert, olájt és roxolánt, minden japót, minden romát, vend apámat s anyám, ki tót! Bár nagyanyó pólisi vót, hucul lovon vágtatom át familiám ágabogát, e kis malőrt és Trianót!