Váci karácsony

(Tóth Bálintnak)

Újmódi Golgotánkon, elfelejtve,
Uram! még krisztusi korba se értünk,
s naponta százszor feszülünk keresztre.

Akár a vének, csak a mának élünk:
egyforma reggelek, egyforma esték –
az édes ifjúság mivé, hová tűnt?

Már nem vernek, de ez a megvakult ég…
priccs, csajka, kübli, stoki, séta, munka,
nincs kezdet és nincs vég, csupán az emlék.

Bezárva börtönünkbe és magunkba,
sötét álmunkból felriadva, félve,
csodálkozva meredünk ablakunkra,

mert fenn, a tenyérnyi ég mintha égne,
s túl minden poklon, lelkeinkre hull ma
a szent Karácsony betlehemi fénye.