Termés

Íme, a termés: maszlag és csalán csak.
Fináncot és adót adott a búza,
híg lőre a hegy álmodott aszúja,
magunk verjük agyon kedves kutyánkat,
gödörbe lépünk, míg lesünk a csúcsra,
tökkelütött kölykünk őrjöngve lázad,
kétannyi bosszúság, viszály, ahány nap;
hajdani eszményünk sarokba rúgva,
este papír fölött ülünk magunkba’,
szám-porszemeket szór a lámpabúra,
hisztizünk s nem hiszünk a számadásnak,
széttépjük százszor és számoljuk újra,
nevetve tátja ránk torkát a nulla:
kárunk valóság, hasznunk csalfa látszat.