(három haiku)

Mosdasd a lelked,
vedd föl legszebb ruhádat:
az Úr föltámadt!

Ráér holnapig
aggódás, gond és bánat:
az Úr föltámadt!

Hirdessed a hírt:
nincsen halál, gyalázat,
az Úr föltámadt!

Csak az őncélú
pusztítás, kivagyiság
az ebédelés.

(céklával)

Óriásegér
lakik a hajlékodban,
vagy törpemacska?

Kalapomról lecsöpög a zsír,
idesanyám a ficakba sír.
Ne sirasson, idesanyám,
katona lössz a fijábul!

Jól vannak a búrok,
mert fehér a bőrük!

Könnygázködbe tűnt tető,
alant prüszköl a tüntető…

Kukagyújtás nem tűrhető,
procul, procul, o, tüntető!

De szeretnék költő lönni,
ilyes versikét döngölni-
mutogatnám nyakra-főre,
én vagyok a wiw költője.

Én már többet
közérthető, istenuccse’, nem leszek!
A lettrizmus,
a posztmodern megfertőzött engemet.
Az Arannyal,
a Tompával mindörökre szakajtok,
Perkrisztivel,
Elsimonnal, Garaczival buszozok!

Van egy kislány, Zvolszky Zita –
a kultura borát issza.
A lírába, ha tehetném,
Istenuccse’, bevezetném,
jónéhányszor, oda-vissza!

Meghalsz naponta
minden nemsikerültben –
így maradsz ember.