Kiszakadt nyárfák,
a zöldár megszokott.
Eljött a tavasz:
friss szelek trombitálnak,
gyűrt lepedőn vérmocsok.

A csárda kecskelábú asztalánál
három hekker devernyázik kalapban.
Kannás bort isznak, ritkán szólnak,
párát pipál a bigmekkpaprikásch.

Lefelé megy a vércukrom,
megteszi.
Leheletem acetonos,
püff neki!
Szenvedjen is minden gané
másnapos,
mind, aki az enkezére
rátapos!

Láss csodát, ember:
macskád a fűben játszik,
tavasz van újra!

Brilliáns formák,
pontos rímek, ritmusok,
bódító szeszek, porok,
okos gyógyszerek.
Jól megformált életünk
mindig tartalmat keres.

Rabolni indul,
fején fekete csuklya,
lábnyomában vér.
Vad november vaskeze
az ajtókat cibálja.

Leszaggatva- törve
minden útjelző tábla –
nem rasszizmus ez.

Hideg kávéban
hideg cukor ülepszik –
kész hideglelés!

Megszakad a szív:
megdöglik a mikróba’
a sok mikróba.

Kertemben húsz szkarabeusz
s tizenkilenc zsigabiga,
a Szamaras-dűlő alján
kinyílt a Sambucus nigra.

A natura körülölel,
elégia, melankóla
holdfény, bikkmakk, tücsökciripp,
meghülyít a bukólika.