A völgy felett egy ölyv szitál
Rogyott porban bogárnyomok
Unatkozó verébsereg
A déli kondulásra vár
A Nap gonosz vigyorgását
Vöröslőn visszatükrözi
A tépett oldalú Naszály

(Kettős Tamás képe alá)

Az építési törmeléken harminc centi föld
a pusztuláshoz sok, normális élethez kevés.
Gonosz vidék, gyökeret verni itt reménytelen,
beton falakból hajt ki a magány, a rettegés.

Rogyottfarú ladák utánfutók
rogyott mellkasú trógerek kiáltásai
fényvessző-kosarakban hold-káposzták
karfiol-agyvelőrózsa barnul a hidegben
Elered az eső
retek-vércseppek felizzanak

A hajnali szemeteskocsi
végigcsörömpöl álmomon.
Riadtan rebbennek föl
a hártyásszárnyú, mézbarna angyalok.
Nyugtalan álmok pállott szagát,
rossz kávék dohszagát
cibálja, lökdösi a szél.
A költők és a részegek aludni mennek,
a kocsisok fölhajtják az első féldecit,
és eloltja a lámpákat a Nap.

Ülünk hónaljig hazug szeszekben;
tökmindegy ki nyer, alonzó, montoja,
petrezselymes újkrumpli, rántotthús,
ócska staub, tré a spré, gagyi vasárnap.

Kontyuk bomolva lóg,
a testük csupa víz.
-micsoda emlék-
Vihar úr erre járt
-a kékszakáll-
s a fákat táncba vitte mind.

Álmodom
Zuhanok
Félek
Zuhanok
Égek
Égek
Félek
Zuhanok
Égek
Félek
Félek
Felébredek
Élek

Félek

Mária meddő.
Az Ember Fia Tamás
sebében túrkál,
és Pétert megtagadja
Pilátus, Krisztus előtt.

A szomszéd fülkében két vasutas
idétlen történeteket bregyog.
Kihallgatom, naná! –
unatkozó voyeur-voyager.

Gyagyás gyerek, roncs feleség, halott, földönfutó vidék.
A rokkant-nyugdíj alja még pár flakon borra épp elég.
Söprű, törköly, cukormoslék, műtrágya, malmi söpredék –
beszopva mérgező szeszét, kábán kereng a birka nép.
Metanol kék lángjával ég a szétesett személyiség,
s így stilszerű a rusnya vég: a föld kiokád, mint epét.