Ősz

Halottak napja

Ködöt köhécsel már a rozsdás kapuszárny,
hajléktalan szél gyár falánál ódalog,
az utcakő térdig kopott, egy őszi árny
biceg hazafelé, nincs mára több dolog.

Egykedvű villamos dülöngél tétován,
megáll, újra indul, csörömpöl, mint szokott,
kihalt parkok mélyén ultizik a magány,
ecetről álmodnak a vérszegény borok.

A sírkövek között felosztott, égi rend,
lecsordul a viasz dőlt gyertyák oldalán,
a szélütött platán napestig elmereng,
gyászolja önmagát az özvegy délután.

Valami kóbor szent dércsókja feldereng
a krizantémok hófehér ornátusán.

Szólj hozzá!