Kocsmadal

Rágom a dzsankfúdot, hízik bennem a rák,
tévében sasolom reklámszukák farát.

Melóm már régen nincs, már nem is keresek,
ha zsugához jutok, egész nap vedelek.

Nem vagyok én részeg, mondom, csak kapatos,
mikor a „Lapos”-ból kilökdös a csapos.

Kifizettem mindent, adósom a világ,
kamuztam, kamuzok, kajálom a rizsát.

Az asszony már rühell, fiam szégyenkezik,
nem vittem semmire ötven esztendeig.

De ha majd a Tulaj végleg magához int,
hogy’ számolok ott el, hazudok majd megint?