Mitől új az év, hisz minden avitt, kopott s szívem se ifjul?

(Sarrynak) Boglárkalepke, hova tűntél hirtelen? Szállást keresel nekem?

Siralmas énekünk, mint tenger, árad, kidőlve fekszik itt, lerontva, mintha fölkent vezérünk csonka szobra volna, szerpentin-szemfedő alatt e század. . Tósztok idézik, réveteg halandzsa, a régi, rossz regény, a nők, a vágyak a múltból kikelnek, velünk danásznak, bortól, szavaktól émelyeg a banda. . A zsibbadt kéz a levegőt kavarja, hideglelősen fölnyerít egy dajna, mulatni kell, […]

Elmúlt Karácsony, most már nem kell szeretni, hála Istennek!

Ülnek a padon. Szemükben a fáradtság s örök szerelem.

(Menyétkének) Őszi haikuk a pergamentekercsen – vízzel festett köd.

Ne emlékezz rám, én is elfelejtelek, ha már nem leszek! *** Emlékezz majd rám, ha véletlen meghalok – s veled maradok!

Limericket úgy ír az ember, hogy mólésan éri a reggel. Hej, Edward Lear, Te vagy a zsear – másnaposság ellen a vegyszer!

Vége az ősznek. Száz év tél következik: evés és halál.

Már sok-sok éve csak magamra gondolok. Itt van a balhé?