Legjobb mosószer, kefék, lúgok és savak nem segítenek.

Túl minden poklon, álságon, tévelygésen – Jézus számít rám!

Az első sor csak expozició, a második énekli bajaim, a harmadik viszont kioktató, és kéne még valami furcsa rím.

Bimbózó, nedves algoritmusok, quod erat demonstrandum, harmadnap estig tartó éjszakák, bizonyítási vágy. A szférák ma nem zenélnek, tán ők is nemzenének.

Részeg ésszel égre nézve, észretérve, félve élve, révbe érve, rézbe metszve, kép lehetsz te, pénzre verve, tévelyegve, végleg veszve – a mennybe úgyse mehetsz be!

Már négy órakor ordít a sárgarigó. Szép a szerelem.

Döglött, büdösszájú reggel. Minden reggel fáradtan kelek. Kisvárosi nyomorúság, – jaj, csak meg ne tudják – a konyhában siratom magam.

(in memoriam E. T. A. Hoffmann) Öreg hajókon elszakadt vitorla, a halpiac kihalt, bűze csak emlék, Lübeck utcáin andalog a pára, cikóriaszagú, magányos esték. Az együgyű korál hótiszta hangja Buxtehude orgonáján lebeg még, megáll a szél s egy múló pillanatra kitárul és bezár a végtelenség.

(in memoriam Gozsdu Elek) Kinyílt a liliom, csillagfürt, kardvirág, ezernyi méh repül a hársfasor felett, az édes illat, mint az édes ópium, sorvasztja csontjaim, gyilkolja lelkemet.

Sárgán énekel a kertkapu Egy felejthető domb a szél elé térdepel