Fagylaltot nyal egy ütődött gyerek, lyukas csatorna, sunnyogó salétrom, a műszaki bizó előtti sarkon pénzt pörgetnek kihízott nepperek, a vakolat türelmesen pereg, aláducolva tántorog a balkon, porlik, rohad tovább a húgyszagú rom, egy firka rád rikolt: „Jézus szeret!” A háztetőn egy angyal részeg árnya a sárga füst között halálra szánva, antennák erdejében tévelyeg, puhán leszáll […]

Már mondanád, már reklamálnál, már fölhánytorgatnád a sértést, de csak makogsz, mert éhes a száj s szufla sincs, meggörbedve kétrét. S a végére hiába vágynál, nem halhatsz még, hisz nem is éltél, (szétrágott rég az alkohol bár), bolond vagy, sose vagy te észnél. E szörnyű korban asszisztáltál; ájult néző, saját torodnál, potyanéző – jegyet se […]

A búzatábla porszinű, a sápadt virágú konkoly épp kinyílt, lilája már szürke, rávetődik egy kiszáradt kökénybokor határozatlan árnya. A lázbeteg pipacs – útszéli koldus, a hulló szirmok vércseppként ragyognak, gonosz kis napsugarak, mint egy kórus a kis halottnak – gonoszul dalolnak. Szülőfalum liheg önárnyékában. Dühödt bögölyfalkát ellik a dögkút, üvegcserép a nap a pocsolyában, kiégett […]

Mester, nem illethet téged, csak hódolat; úton és útfelen dörög dicső neved, kinőtted rég’ e szűk Vörösmarty teret, s ezernyi epigon nyáladzva bólogat. Lírád modern, mindent, mi ósdi félrevet: se mért ütem, se rím, se ritka gondolat, unottan besöpörsz zsugát és bókokat, magabízón nyomulsz, kaszálsz, amíg lehet. A végén betlizel, csodát hiába vársz, igazolod magad, […]

El kéne menni innen máshová, világot látni, miegymás, csak úgy, mint egy hobó, egy echte vagabund, a szomszédoknak azt se mondva: pá. Felejteni sorra mind, rég megunt igét, igért jót, kamut, öncsalást, és hogy hülyét fed a talár, palást s döglött unalmat, mérget rejt a kút. El kéne menni Queen Maryn, buszon, de persze, communication […]

(Szitányi Györgynek) Ha már cserben hagynak a csontok, izmok s megmászhatatlan csúcs a sima járda s a fényt öregkorom homályra váltja és már mindent elejtek, fölborítok s erkölcseimet gyönge test vigyázza s a balsikerre készen áll az indok s fösvényen őrzök emléket, forintot, agyamba s szekrényembe jól bezárva, de minden átvészelt nap újra meglop s […]

(Bakonyi Károlynak) Irsai Olivér, Tramini Piroska, Karcsi bá’ kertjében mentek a tilosba. Micsoda hymen volt! – Iszom a finom bort, s a jobbik énemet belőlem kihozza.

Nem rokona lady Anna, vén alkesz csak, aki inna! – Hű, de jó lesz majd a borszesz! Légy az enyém, jó Diana!

Nem jó nekem, úgy se, így se, nincs, mi szívem felderítse; mindig csak a gondok, hamarost bezsongok – így kesereg Friedrich Nietzsche.

Kedvencem az olaszrizling, lobog rajtam gatya és ing. ha a púpom fölpumpálom s poharamban nem csak víz ring!