Átutazóban

hommage à Arthur Rimbaud

Örökké úton – mindig máshol alszom:
selyemben, sárban, árokpartra lökve,
szemétre vetve, bölcs könyvekbe kötve –
széllelbélelt vadóc az utcasarkon,
akinek eszmévé rohadt az ökle
s cipőfűzőjén citeráz a chanson,
kitől hideglelést kap minden asszony
és fogadókban ül már mindörökre;
vigyorgok ittasan, mint dőre vendég,
ki nem is sejti, hogy palira vették
s kifizetett bután mindent előre;
az étel sótlan, rághatatlan emlék,
a bor csak máslás, tüze is üresség,
nem lacrima Christi, csak ócska lőre.