A panaszkodó költőkre

(két epigramma)

Tenger a gond, így nem lehet írni se immár –
sír a poéta, szegény, zokszava égbe kiált.
Drága barátom, nézd csak a kertet: szú öli, hernyó,
féreg emészti a fát – s ágain alma terem!

Tenger az ár, itt nem lehet inni se immár –
bőg a poéta, szegény, tíz laza fröccse után;
hőzöng részegen, és szava óbor a kocsmai népnek,
s hirdeti, míg jön a vég: mit budifalra skribált.