A hét főbűn
2009. március 19., csütörtök
(szonettciklus)
Bűnök
Igék, jelek hiába intenek:
döröghetnek, téphetik szájukat
szelíd papok, goromba fellegek,
se lelkifurdalás, se bűntudat.
Az üdv reménye régen elveszett –
a drága bűnök összetartanak.
Bujaság
(Orvos András képe alá)
Felrobbanó rügyek, Nappal kacérkodó
gyereklány-pitypangok; bujálkodó lilák:
igéző nőszirom, kacsintó orgonák;
tavaszi örvénylés, zölddel zúgó folyó;
parfümös, kandi szél, kerítőnő gyanánt
szemérmetlen-vörös híreket hordozó;
selyemruhába bújt, repedtsarkú lotyó
a kékkel cicomás, útszéli kis katáng.
Milyen pogány rítust követ s dől ágyba mind,
ha a kötekedő cupido-május int:
halálig orgiát ülni, porzók, bibék?!
S miféle vérszavú, ledér parancs szerint
tör ég felé a vágy, kővé merevedve, mint
a felhőt döfködő, erigált jegenyék?
Falánkság
„Hát akkor miért nem esznek kalácsot?”
(Marie-Antoinette)
Mártásban úszó karcsú kecsegék,
kövér ludak, kihízott kappanok,
kristálykehelyben ó-aszú ragyog,
a pástétom, mint egy malomkerék.
Falánk szem, száj, örök-száraz torok,
sültek, saláták, ritka csemegék,
gyümölcsök és sajtok özöne még,
és elragadtatott, halk sóhajok.
Mindent, amit az áldott föld terem,
s futva kalózt, vihart a tengeren
ezer hajó, mit asztalunkra hord,
s karavánok akármit hozzanak,
megesszük mind, halál a virradat –
megülni méltón, fényűzőn a tort.
Fösvénység
Kifosztva, megrabolva, elhagyatva,
lássátok! ez maradt: a keserűség,
és mintha minden legjobban haladna,
nevet a Nap, vidul a sznob közönség.
A jószándék, a részvét csak halandzsa,
hazudni, ütni-vágni, lopni tessék! –
s gurul a nép, hasát fogja kacagva,
a szeplő szép, a rút májfolt dicsőség.
Szánalmas pária a méh, a hangya,
ki nem szánt s vetni lusta, az arat ma;
herék, hernyók, kakukkok, kósza lepkék,
Cléante-ok, Elizek, nyerő a hanta,
büdös az izzadság, oly snassz a munka.
Moliére úr jól tudja ezt a leckét.
Harag
Végre csendes megint a déli vég,
hűséges püspökünk, a jó Czibak
ecetben küldte el Jován fejét,
s kitakarította a rácokat.
Szeged, Temes lidérci lánggal ég,
-ószövetségi égő áldozat-
de ábrahámságom se volt elég,
nincs béke, csak halál és kárhozat.
Az én Uram haragba rejtezett,
gyötri lelkem, töreti testemet,
s ínségemben naponta látogat,
s gyűlik a söpredék, sereglenek
nyugatról, délről, mint a döglegyek,
lepik Csernyit, Dózsát, országomat.
Hiúság
A forma csak játék, bagó neked;
Catullus, Rilke, Aszklepiadész
a példakép, s te nemhiába élsz,
sorjáz a stanza, disztichon, szonett,
magad mesternek, művésznek hiszed,
de ha látod végül, milyen kevés
tehetség, szorgalom s a józan ész,
kihányod, mint epét, az életed.
S ha életed főműve végre kész,
az égre lesni, hogy ilyen lehet?!
és elmetélni szépen az eret
és átkozódni, mint a jégverés,
aztán lecsöndesülve nézni csak,
s feküdni a labdarózsák alatt.
Irigység
„Rossz kapitány rabja lett a jó.”
W. Shakespeare
Ripacsoké itt az elismerés,
a sarlatán a bölcsön jól mulat
és dögletes fekély a tiszta ész
s dogma-máglyákon ég az öntudat,
a brávo bátor, a csaló merész,
az erdőben zsivány mutat utat,
a politika emberhúst emészt
s ünnepet ül az ordas indulat;
és láthatod te is, ha ésszel élsz:
ügyvéd, orvos a pénzedért elad,
kufár a lelkész, árulásra kész,
kiméri bűneid és csontodat –
Irigység, harag és gyűlölködés
takarja lelked, mint tested a mész.
Jóra való restség
A talponfekvőben gajdolhatok,
vagy írhatok pazar szonetteket,
szólhatnak bármiről a mondatok,
ugathatok jót, rosszat – egyremegy.
Világos ész, aranyszavú torok,
lángoszlop, ki egész népet vezet,
akár a fárosz, világíthatok,
unottan lepisál egy kóbor eb.
Hihetsz, hirdethetsz, hallgathatsz akár,
anakronisztikus, szegény Jónás,
a cifra kupleráj, Ninive áll,
s apokalipszist se remélj, szamár!
kiment a divatból, a trend ma más:
az Úr menedzsertanfolyamra jár!
Apokalipszis
Népek országútján sötét hadak,
jönnek a varjak, gyűlnek ezrivel,
apát urunk deákul énekel,
s podagrájára kénesőt hozat.
Világégésre rettent égi jel,
már délelőtt leáldozik a Nap,
ütődött hadovál palást alatt,
s a bölcs rongyot, bohócruhát visel.
Ásd el az értéket, tudást, ha van,
ha volt benned virtus, felejtsed el,
élj magadnak, boldog, ki magtalan,
s örülj, ha rád talál egy zagyva tan
vigéce s boldogít eszméivel!
Kire kutyádat ráuszíthatod.