Ősz

Hideglelős falak, megőszült háztetők,
csak október örök s november fagya csak;
a derengés becsap, felissza szürke köd,
elenyész, mielőtt a reggel szárnyra kap.

Az eltévedt vonat vaksin zsémbel, zörög,
alvó dombok között, száz éve, hallgatag,
elözvegyült falvak, mint gyászbaöltözött,
korán vénülő nők, álmatlan alszanak.

Kihúnyó ösztönök, elhallgatott szavak,
a csend némult harang. Eső és köd köröz,
kereng a völgy fölött. Iszapba bújt halak

a nyári örömök – elillant málnaszag…
A lekvárba zárt nap penészesen köhög.
Csak október örök s november fagya csak.