Kérész

Fontoskodsz, nyüzsögsz, szédülten a fénybe szállsz s holnapra lehullsz.

Szomorúfűz

Ihlet és tudás híján csak rágom fűzből készült ceruzám.

Halhatatlanság

Parnasszra’ szállok s versemet nyeríti a fűzfa-pegazus.

Egy ötvenhat éves a versről

Verset úgy ír az ember, hogy elmond egy szót ezerszer: s mire kész a költemény, minden sor azt sikoltja: ÉN!

Híd

Híd van a Hold és Föld között; mikor leszáll az éjszaka, szélén ülve bámészkodom s lábam a semmibe lóg.

Sárga falevél

(Zelk Zoltán emlékének) „Sárga falevél búcsút int a nyárnak” Egy megsárgult vénember A Honvédkórház folyosóján ahogy lehull Sárga vagyok én is kaukázusi létemre Megfest bevon engem Az az egyszerlátott sárga arc

Sírvers

HATÁRtalan GYÖZÖk halálomon. Ne ríjj, rinyálj, rajongóm, rokonom, csak tévedés a sírhalmon a jel: a fejfa – én itthon írok, fafej!

Szintaxis

Az alany: én, a tárgy: magam, jelző: a jeltelen, jellegtelen, jelentéktelen, határozó: értem, bennem, általam, állítmány: a nincs (pótcselekvő nemlétige).

Október

in memoriam Guillaume Apollinaire A nagy, szürke réten legeltek a marhák, a csordás bánatos és bús dalt fütyürészett, (leszállt a köd) a dalban tenger volt s szirének.

Június

Érik az árpa, aranyszín már a határ. Nem halok szomjan!

« Újabb bejegyzések | Régebbi bejegyzések »