Napló

(Mosó Zolinak, József Attila után, nagyon szabadon)

Ülünk a dumánál
valami gagyi pláza konfetti-fényei
mint nyaktiló
gitárod nyakára esnek
és bőg a húr
mint sárgult protkóval a gyermek
ki nem tud szeretni
kit nem szeretnek
Főbenjáró hazátlan-bennszülöttek
bőgünk lépcsőin a feneketlennek
mert sose tanultuk
mesterségét a szeretetnek
(zingi-zongoráznak a kipi-kuplerájban)
ütünk és vernek
Kiönt a (le)folyó
(bűzlik a felszín és gyilkol a mély)
s mi egy szovjetbarokk emlékmű ormán
dekkolunk-drukkolunk
szennyben kepesztő megunt szerelmeinknek
…ja meg a Duna is
és azok a békességes sosevolt estek –
Dinnyehéj-cipőnk a rakodóparton
benne még a láb

« Újabb bejegyzések