Hazafelé

Ahogy jöttem, ködében enyhe részegségnek,
aludtam egy órácskát Őrbottyán s Vácrátót
között. A rozs kalásza -mert leszállt a harmat-
elnehezült, mint Ketti, amikor szerettük
egymást, s cipelte sorra érett magvainkat –
kalász testében izzó nyár volt és lesz újra,
s fejét hónom alá fúrja, s megint szeret,
és haja, mint a rozs kalásza, rámhajol,
rámborul: ébreszt, altat engemet.