Vizigótokról szól – 1. kép

Melyben Borisz a városba migrál

A Nap mintha saját hányadékában fetrengett volna a látóhatár peremén, amikor felbukkant Borisz a távolság felé hosszasan nyújtózkodó, vadgesztenyékkel és juharfákkal szegélyezett, sárga keramitkockás úton. Még csak egészen kicsi pontnak látszott, de rövidre nyírott, angol bajszát időről időre megsimítva, tempósan közeledett. Duplatalpú, duplafenekű és duplafedelű, gojzervarrott cipőjének egyenletes koppanásai, mint valami metronóm, kimérték, felosztották a megmérhetetlen, feloszthatatlan időt, hallgatásra kárhoztatva a száradó mákgubókat és cukorrépákat, torkaikra forrasztva az édesbús biedermeier dalocskákat és sikamlós kuplékat, mikkel csekély, unaloműző mulatsághoz jutottak, addig is, míg eljön értük a könyörtelen Halál, ami akár Borisz alakjában is érkezhetne, hiszen az elmúlásnak is ugyanolyan sok formája, arca van, mint az örökösen változó természetnek, esetleg ez a közeledés előre vetítené, mint egy fenyegetően felemelt mutatóujj, előre jelezné a közelítő véget, ami csak az egyes számára könyörtelen és zord valóság, ám a mindenség számára szükségszerű, de jelentéktelen epizód csupán – elmondható, hogy várakozásteljes csönd uralkodott a kánikulába-bágyadt tájékon ezen a rezzenéstelen augusztusvégi alkonyba hajló délutáni órán is, csak a cipőkopogás monoton zaja hallatszott, és egy daliás termetű ökörfarkkóró szemtelenkedett az árokparti porban. Vaskos szárán egy megtermett orrszívóbogár iparkodott a csúcs felé.

***

Borisz végre megérkezett a városkába. Az útszéli mákgubók és cukorrépák útszéli nótákat intonáltak megkönnyebbülésükben. A melódia megkapóan együgyű, a szöveg valóságos klapancia, az interpretáció azonban lefegyverzően őszinte volt. Hars hangon, kocsmai, népszínköri stilusban hálálkodtak a gondviselésnek, lelkük mélyén sejtve, hogy csak némi haladékot kaptak.

Ám ez csak jelentéktelen kitérő, ami a történetet a legkevésbé sem befolyásolja további kimenetében, szinte szóra sem érdemes, jobban tessszük, ha gyorsan elfelejtjük, mert a legjobb esetben is csupán lefesti, mintegy érzékeltetni próbálja a koraesti óra hangulatát. A capella. D hát megtörtént, így, ha a hitelességet egy kicsit is tiszteljük, nem hallgatható el.

***

A városban sorra gyúltak ki a fények és a középületek. Éppen Borisszal érkezett ide az este és a második tudományos- technikai forradalom, minden hátulütőjével, ellentmondásával. Hősünk szirénázó tűzoltóautók, első átalkodók ünnepi menete, eraviszkusz kvarcóraárusok, járdán parkírozó roncskocsik, gyerekeiket levegőztető agressziv anyukák és kukákat fosztogató kóborkutyák között tört utat a helység egyetlen szállodája felé.

A szálló előtt, a bokrétafák alatti padon egy vak koldus üldögélt, aki azzal dicsekedett, hogy a normandiai partraszálláskor veszítette el a szeme világát. Egy zománcozott bádogbiléta fityegett pecsétes zakóján. Az érdemjel búzakalászokat ábrázolt, meg stilizált napsugarakat és hősiességét volt hivatva demonstrálni. Rossznyelvek szerint a „Halipar Kiváló Dolgozója” kitüntrtés volt, azt is valami hazárdjátékon nyerte egy jobb napokat látott, részeg halásztól.

Borisz pénzt dobott a kalapba.

– Csak nem akarja kiszúrni a szememet egy húszassal?! – háborodott föl az acetonos leheletű tarhás. Megvetően kiköpött, majd teátrálisan legyintett egyet, kihalászta a koszlott kalap tartalmát és utolérhetetlen grandezzával távozott valami kültelki csapszék felé. Fehér botját hóna alá csapva, hanyagul rúgdosta a vadgesztenyéket és egy régi slágert fütyürészett.

***

A Lucrezia Borgia Hotel lehetetlenül magas, csontosarcú portása méregkék frakkot viselt méregzöld mellénnyel és két méregsárga aranyfoggal. Míg aranykeretes pápaszemét tisztogatta egy aranyszegélyű, zöld, selyembatiszt kendővel, fejével akkurátusan odabiccentett a vendégnek, mintegy jelezve, hogy foglaljon helyet, olvasgassa a vestibule-ben fölös mennyiségben szanaszét heverő, ásatag képes magazinokat, unalmas és hazug prospektusokat és egyúttal ügyeljen a tisztaságra.

Miután az ádázmosolyú cerberus komótosan elvégezte halaszthatatlan teendőit, nagy műgonddal mindenféle papírokat töltöttek ki. Borisz végtelenül unta az adminisztrációt, de végre megkapta a nikkelezett arany kulcsot, ami azért volt benikkelezve, hogy a drága arany el ne kopjon a használat során.

Az aranyozott granodiorit lépcső melletti falat végestelen-végig egy nagymellű, vöröshajú nő aktjai díszítették, amelyek bokától térdig ábrázolták a modell pucér ballábát. A képek között hercig falikarok, halványzöld műselyem ernyővel.

A 71 1/2-es lakosztály a félemeleten volt, mint ez a számából is kiderül, így a vendég csak rövid ideig gyönyörködhetett az egykori piktor ihletett alkotásában. Mintegy fertályórányi türelmes próbálkozás, rángatás, rúgdosás után föltárult az ajtó. Ez volt a legszebb, leggazdagabban berendezett helyiség az egész szállodában. Ablakai egy ősparkra nyíltak. A becses természeti objektum legfőbb értéke az unikális flóra és fauna volt. Őshonos állatok, rühös macskák és kóbor patkányok között eraviszkusz propliopitekuszok dúrták a dzsankdünéket. Az egyik sarkon, mint Nepomuki Szent János faszobra egykedvűen strihelt Hentes P. Flóra, a helybeli, nyeszlett méhkirálynő. Az utak melletti kletymóban és néhol a kicsorbult kövezeten is illatozva, párállva csörgedezett a Mudra-patak. Bibircses akácok, kormostörzsű ecetfák, vöröslő lósóskák és héjakút-mácsonyák fölé magasodott Ádám és Éva nyolcvankét méter magas, kolosszális lovasszobra, melyet egy századvégi feminista klub pigmalionista tagjai állíttattak föl a népkonyha és a piknikek hasznából. Eredetileg bronzból vagy carrarai márványból tervezték, megjelent azonban egy korszakalkotó, új építőanyag, az új század jelképe, amely beláthatatlan távlatokat nyitott meg az alkotó emberiség előtt – győzött a korszerűség, a haladás…

…a lenyűgöző, vasbeton lovasszobor azóta hirdette a város fölé ágaskodva a feminizmus, az eredendő bűn és az ipari forradalom dicsőségét.

A szoba bal sarkában viktóriánus pohárszék állt, hajlított, kecses, mahagóni lábai vastag, kézzelkötött harisnyába bújtatva, gyengéd utalásként a kor álszemérmességére, rajta néhány palack kitűnő spanyol, francia, olasz, néger, zsidó és eszkimó bor és kézigránátalma-szörp – kis figyelmesség, ha netán megszomjazott volna az utazó. Az átlósan átellenes sarokban nyolc-tíz elbutult, antropoid eraviszkusz szívta az ópiumpipát és a fogát a nehezen megfizethető árak és kedvezőtlen magaslégköri viszonyok miatt. Ezek a nyomorult páriák mindenütt megtalálhatók voltak, különféle szektáik, szekcióik, frakcióik valósággal ellepték a város forgalmasabb pontjait és nem ártottak a légynek.

Középen terpeszkedett a monumentális, modern, egyszemélyes emeleteságy. Sajátos megkomponálását alighanem a hallstatti-kultúra cölöpházai ihlették, bár némi indiai stilushatást is mutatott, az ágytakaró ugyanis sündisznóbőrből készült. Mellette egy szekrénykén telefon, telefax, televizió és egy üresen ható telegóniai tanulmánykötet, amit nyilván egy miszticizmusra hajlamos, korábbi vendég felejtett itt. A sarokban, falnak támasztva, egy függőleges, kerekes ágy, ha esetleg lunátikus volna az átutazó.

A fürdőszobában kényelmes, szinte már medencényi, csehszlovák, ólomüveg fürdőkád, benne diszkréten illatozott a fürdővíz. Barátságos egyetértésben lubickoltak a fekete piranhák, apó, ecetes ugorkák és virgonc édesvizigótok a jól temperált vízben. A piperepolcon tömjénillatú szeszek, sók, kenceficék – mint látnivaló, ez volt az elnöki lakosztály.

Borisz üdítő láb- és pofafürdőt vett és lesétált vacsorázni.

Jegyzet

1, Habsburg V. Károly – egy teveszájú, tülökorrú, ellenszenves dinasztia csúcsmodellje. Birodalmában soha nem ment le a Nap – igaz, hogy föl se kelt soha.
2, Schopenhauer, Artur – ez a sósvizigót filozófus azon kevesek közé tartozott, aki kellő optimizmussal rendelkezett ahhoz, hogy egészséges pesszimizmussal szemlélje a jelent és a jövendőt. Főműve mélységes bölcsességet hordoz: „Ennél rosszabb már nem is jöhet! – schopánkodik a pesszimista. Jaj, dehogynem! – vigasztalja az optimista.”
3, Hentes P. Flóra – eraviszkusz hetéra, aki történetünk idején a városban működött. Széleskörű szolgáltatásait elsősorban a tranzit-vendégek vették igénybe, Borisz azonban nem, ez 100 %!
4, Vergilius, Publius Maro – Egy toszkán utazó, bizonyos Dante kalauza külhoni kóborlásai során. Korábban maga is írt egy útikönyvet és versbeszedte a trágyahordás örömeit.

Szólj hozzá!