(ad notam: Simonyi óbester kisgyerek korába’)
Dzsóker, a nagy vagány,kis surmó korába’
a Nyóckerbe lakott, a Futó utcába’.
Sötét volt az utca, a telefon iker,
anyja pánikbeteg, apja meg tajtsiker.
Tanulni is rühellt, a meló se kóser,
egy vizesnyolcasból sose lesz ászpóker.
Menedzsernek állott, csajokat futtatott,
amíg más gályázott, ő lopta a napot.
(is)

Nem vagyok a gopak ura -
zsörtölődik José Cura:
Nem szilfid e termet,
mégse ások vermet,
fejemet se hajtom búra,
segít majd a fogyókúra!

Bezárt a “Zsibbasztó”, kábán fekszik a zaj,
már elcsitult a ház. A proliasszonyok
rosszkedvű testében, akár a cukorbaj,
a rossz, tévécukros álom topán makog.
Falakban alszanak a húgyszagú gőzök,
a satnya akácon már sárgul a levél,
vézna kamasztestén szánalmasan lötyög
az örökölt kabát - a külvárosi éj.

Jó- vagy balsorsom
a Föld színéről törölt,
a neten élek.

Elgondolkodtam
s minden tiszta, mint az ég:
vezet istenem.

Mennyi nyomelem!
Halok egészségesen,
hogyha benyalom.

(gasztrointesztinális limerick)
.
Bőg a búgócsiga, nekimén a falnak,
szomszédomék éppen csigatésztát falnak.
Tocsog a pörköltszaft,
kanállal zabálnak,
csillog a képükön, mint rászáradt hajlakk.
.

Beszállt egy fecske
nyitva felejtett számba
és most rak fészket.

Cseresznyefámról
megint lehullt egy levél -
rohan az élet.

Bősz békaember
berhel békabuzogányt
békatutajon.