Ezek az évek

(Oszip Emiljevics Mandelstam utolsó rigmusai – Bella Istvánnak írtam)

Naponta napfogyatkozás, megvakult idők,
szürke szemfedők. Naponta holdfogyatkozás,
fehér, halotti éjszakák. Impotens a vágy,
és agyamban rág a félelem, akár a rák.

***

Kényszerzubbonyban fetreng a jóság,
Lázálmoknál iszonyúbb valóság.

***

Nincs munkád, betelt a létszám,
Cél nélkül téblábolsz hétszám.

***

Gátlásaim bilincsébe verve, csak nézem,
hogy adják-veszik szegény, holt lelkemet.

***

Nem veszünk vissza üveget.
Bűntetőkamat.
A kenyér már száz forint – igének ott a TV.

Véneket ölnek éhes gyerekek.

***

Ez fekete, fekete, fekete, fekete.
Halványfekete, szuperszürke.

***

Öltöm a szavakat.
Egyiket a másikba.
Felöltöm őket:
Csupa szemétből menekített ringy-rongy.
Halmozottan hátrányos helyzetű mondatok.
Tükör előtt illegek-billegek.
És körmönfonok bizonyos dolgokat
Reggel és este és egyáltalán.

***

Szíveben átok, gyűlölet lakik.
Bőszen vedelsz az ócska hajnalig.

***

Részegség, lotyók olcsó szerelme.
Pénz előtt hajlong a ringyő elme.

***

Brigantik kormányra.
Kurvák az ágyba.
Költők kényszermunkára,
Halálba.

Jelentem, minden a helyére került.

***

Szegény apám a kis pénzt is elissza.
megölne különben valakit
tehetetlen dühében.

***

Sötétfehér van, halványfekete van.
Szuperszürke, SSSZUPPPERRRSSSZÜRRRKE!

***

Harang csödjében
padláson gubbaszt a szó –
Valami készül.

***

Az árokparton
egy felpüffedt öszvérdög
légyfelhőt legel.

***

A Sátánnak is megvan a maga keresztje.

***

Levág engem is,
derékban, mint a fákat,
ez a mai rend.

***

Leszedtek engem is a fáról – táplálék.
Szegény ragadozóknak is csak élni kell.

***

Köszvényes gyökerek, reumás törzs, hullik a lomb is.
Tájidegen vagyok itt, mint ez a satnya fenyő.

***

Előbb agyonverve, aztán meggyalázva,
végül szétszaggatva és szentté avatva,
csontom széjjelhordva – köpök az egészre.

***

Bizony nagy nép vagyunk mi:
megengedhetnénk külömben tízmillió mártírt magunknak?

És jólneveltek is vagyunk mi:
megtanultunk szépen befelé okádni.

***

Utolsót kondul,
aztán a szobor-csendben
galambszárny csattan.
Ha utolsót kondulok,
fekete szárnyam repít.

***

A könyvesbolt kirakatából
egy mai sztárocska öntelten rámnyerít.

1996.-1999.