Óriásegér lakik a hajlékodban, vagy törpemacska?

Kalapomról lecsöpög a zsír, idesanyám a ficakba sír. Ne sirasson, idesanyám, katona lössz a fijábul!

Jól vannak a búrok, mert fehér a bőrük!

Könnygázködbe tűnt tető, alant prüszköl a tüntető… Kukagyújtás nem tűrhető, procul, procul, o, tüntető!

De szeretnék költő lönni, ilyes versikét döngölni- mutogatnám nyakra-főre, én vagyok a wiw költője.

Én már többet közérthető, istenuccse’, nem leszek! A lettrizmus, a posztmodern megfertőzött engemet. Az Arannyal, a Tompával mindörökre szakajtok, Perkrisztivel, Elsimonnal, Garaczival buszozok!

Van egy kislány, Zvolszky Zita – a kultura borát issza. A lírába, ha tehetném, Istenuccse’, bevezetném, jónéhányszor, oda-vissza!

Meghalsz naponta minden nemsikerültben – így maradsz ember.

Ki a magyar, ki a burkus, ki a dán, Európa széjjelrúgott színpadán?

Csirkefarmon láttalak meg, Jolán, és üstöllést bölcs könyv lett a Korán, mert Allah egy kakasnak négy szelíd tyúkocskát ad. Térjünk által tubicám, szaporán!